A Lápi Settenke


A Lápi Settenke csupa kéz, csupa láb.
Húsz keze meg húsz lába van neki.
De együtt mégis csak húsz, mivel oly rafinált,
hogy a lábai egyúttal kezei.
Ha kedve szottyan: kezein rohanász,
ha meg úgy szuttyan: lábával hadonász.
Egy Húsz Kezeláb ezt megteheti.

A Lápi Settenke csupa csupaság.
Hurka teste is csupa csupaság neki.
A hasa csupa has. A háta csupa hát.
A farkincája is csupasággal teli
lenne, ha volna, de azért álmában lengeti.
Csak a kerek képe napraforgó virág,
de abban is, mint csupa, csupa szotyolák
villognak fekete szemei.

Napközben a könyvespolc tetején tanyáz.
Főként a mai költőket kedveli,
A posztavandgardot. Nem adja alább.
Rímeiken körmeit reszeli.
Csak rajtuk heverész. Csak rajtuk rinyáz.
S ha valami hibádzik, ha egy-egy vers hibás,
könyörtelenül lelegeli.

Könyvedben ezért ha üres lapra találsz,
Ha egy-egy sornak hiányzik a fele,
Ne a nyomdászt vagy a könyvkötőt gyalázd,
A költőt se, hogy belehibbant, bele.
De tudd, itt éjjel valaki járt,
És ami hibádzik, mi valahogy hibás,
A Lápi Settenke legelte le.

E versnek is ezért nincs vége, csak eleje.

(SzI)